[go: up one dir, main page]

Ugrás a tartalomhoz

Ilhánok

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ilhánida Birodalom
perzsául: سلسله ایلخانی
Birodalom
12561335
Ilhánok címere
Ilhánok címere
Ilhánok zászlaja
Ilhánok zászlaja
Ilhánida Birodalom 1335 körül
Ilhánida Birodalom 1335 körül
Általános adatok
FővárosaMarágé, Tebriz, Szoltánije
Hivatalos nyelvekmongol, perzsa
VallásBuddhizmus, Sámánizmus síita iszlám
Államvallás
Kormányzat
ÁllamformaKánság
DinasztiaIlhánidák
ElődállamUtódállam
 Hvárezmi BirodalomTimuridák 
 Ikóniumi Szultánság
 Abbászida Kalifátus
A Wikimédia Commons tartalmaz [[Commons:Category:Ilkhanate|Ilhánida Birodalom
perzsául: سلسله ایلخانی]]
témájú médiaállományokat.

Az Ilhánok, vagy Ilhánidák (12561335) (törökül: İlhanlılar, perzsa: سلسله ایلخانی,mongolul: Ил Хан улс, egyszerűsített kínai: 伊 儿 汗国, tradicionális kínai: 伊 儿 汗国,pinjin: Yī'ér Han "guo), a Mongol Birodalom bázisán létrejött kánság, amely meghódította Perzsiát a 13. században. Az Ilhán Birodalom kialakulása Dzsingisz kánnak a Hvárezmi Birodalom elleni hadjárataihoz (1219-1224) köthető. Alapítója Dzsingisz kán unokája, Hülegü. Legnagyobb kiterjedése alatt magába foglalta Irán, Irak, Afganisztán, Türkmenisztán, Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Anatólia, és Nyugat-Pakisztán területeit. Az Ilhánok támogatták a különböző vallásokat, de különösen a buddhizmust és a kereszténységet, sőt még franciamongol szövetség is kialakult a keresztesekkel annak érdekében, hogy meghódítsák Palesztinát. Későbbi uralkodóik, 1295-től, Gázán kántól kezdve átvették az iszlám vallást.

Története

[szerkesztés]

A mongolok harmadik nagykánja, Möngke (Toluj fia) – akivel Batu szövetkezett Ögödej utódai ellen, ezzel biztosítva függetlenségét az Arany Horda által birtokolt területeken – a fivérét, Hülegüt küldte Iránba, hogy az iszlám területeket véglegesen uralma alá vonja. Hülegü a bátyja iránti tiszteletből az ilhán („vazallus kán”) címet vette fel.

Hülegü irtózatos pusztítással nyomult Bagdad felé, útközben a szeldzsukok régi belső ellenségeit, az alamuti sziklavárakban tanyázó iszmáilita aszaszinokat pár nap alatt elpusztítva, 1257-ben jutott Bagdad alá, és behódolásra szólította fel al-Musztaszim (1242–1258) kalifát. A kalifa ellenállását egy hónap után megtörték, és 1258 januárjában a várost porig rombolták. Mintegy nyolcszázezren lelték itt halálukat, elsősorban a muszlim lakosság.[1] A kalifát az egykorú leírások szerint szőnyegbe csavarták és lovakkal tiportatták agyon. Ez az évszám egyúttal az abbászida kalifátus, bár látszólagos és inkább jelképes, de hatalmának végét is jelzi. A keresztényeket Hülegü főfelesége kérésére, aki nesztoriánus keresztény volt, megkímélték. Ugyanígy Damaszkusz bevétele során is, ezért a mongoloknak ez a megkülönböztető eljárása a csaták során az iszlám-keresztény ellentétek egyik forrása lett. A muszlimok keresztényekkel szembeni toleranciáját (Bagdadban mintegy kétszázezer keresztény élt viszonylag békében)[1] megrendítette az a félelem, hogy az iszlám ellen a keresztények és a mongolok szövetséget köthetnek. Ezt megerősítette I. Hetum örmény király 1254-ben, a mongol udvarban tett látogatása is.[1]

Hülegü és nesztoriánus felesége Dokuz Hatun

Hülegü csapatai már Egyiptomot fenyegették, de Palesztinában, Ajn Dzsálútnál a mamlúk Bajbarsz seregei megsemmisítő csapást mértek rájuk, és ellentámadásba lendülve visszafoglalták Szíriát. A mongolok soha többé nem próbálták leigázni a Nílus menti területeket, bár többször betörtek Szíriába, Palesztinába.

Hülegü iráni és mezopotámiai hódításai egyben Möngke nagykánnal való szakítását is jelentették. A hatalmas zsákmányt megtartva, az azerbajdzsáni[2] Marágéban fővárost építtetett, és bagdadi, damaszkuszi mesterekkel díszes épületeket emelt. Az iszlám világ számtalan kiválósága dolgozott udvarában, virágzó kulturális életet teremtve. A marágéi csillagvizsgálóban kínai, perzsa tudósokkal dolgozott az aszaszinok legismertebb csillagásza, Naszraddín Túszi is.

Az Ilhánok kereskedelmi mozgásterük kiszélesítése érdekében kiterjedt kapcsolatokat próbáltak kiépíteni a nyugati hatalmakkal, elsősorban az itáliai városokkal és Franciaországgal. Abáká kán (1265–1282) és Argúnkán (1284–1291) több alkalommal is követet küldött a pápához, képviselői az angol király udvarába is eljutottak. Argún kán fővárosában, Tebrizben velencei, pisai kirendeltség működött, kultúrtörténeti érdekesség, hogy Argún számára a velencei Polo testvérek a nagykán (Kubiláj) udvarából hoztak feleséget[3] A muszlimokkal szemben a keresztényeket és a zsidókat pártolták, akik jelentős hivatalokat töltöttek be a kánok udvarában. Bajdún kán (1295) uralkodása alatt még a muszlim prédikációkat is betiltották.[4]

Argún fia, a kezdetben buddhista Gázán (12951304), kihasználva a muszlim lakosság jelentős számbeli fölényét, felvette az iszlám vallást, és az ulema támogatásával magához ragadta a hatalmat. Ezzel az iszlám ismét államvallássá lett Irán területén. Most a keresztények és zsidók üldözésére került sor, de a buddhistákat kímélték. A kereskedelem zavartalan lebonyolítása azonban általános vallási és felekezeti megbékélést kívánt meg, és Gázán uralkodása alatt fokozatosan, a kor viszonylatában figyelemreméltó együttélés valósult meg a muszlim lakosság, a keresztény, zsidó hivatalnokréteg és a főként buddhista kínai mérnökök,[5] orvosok, tudósok között. Kubiláj kán halála (1294) és Gázán áttérése ezzel együtt a mongol uluszok közötti kapcsolatrendszer meggyengülésével járt.[6]

Hülegü csapatai elfoglalják Bagdadot (1258)

Kiváló, biztonságos úthálózatot terveztek, adó- és hadügyi reformokat vezettek be a kincstár stabilizálása érdekében. Ez utóbbi azonban a hadjáratok terhei következtében nem volt hosszú életű, bár még papírpénzt is nyomtattak az államkincstár egyensúlyának fenntartására. Idővel kénytelenek voltak a hadsereg vezető tisztjeit földterületekkel fizetni. Ez elősegítette a tisztek függetlenedési törekvéseit, ami alapjaiban ásta alá a birodalom egységét. Míg a síita felekezetre áttért Öldzsejtü kán (13041314) alatt új fővárosukban, Szoltánijében kiváló építészeti remekművek jöttek létre bagdadi mesterek jóvoltából, addig a szunnita Abu Szaíd kán (13161335) uralkodása alatt a belső forrongások már a birodalom megroppanását eredményezték. A külső ellenség jó érzékkel támadt az Ilhánidák ellen, amikor a már darabjaiban létező birodalmat az Arany Horda a Mamlúk Birodalommal (és időnként a bizánciakkal is) szövetkezve lerohanta.

A kis fejedelemségekre szakadt birodalom távoli vidékein is fellángolt az ellenállás, az afgánok, tatárok lázadásait, betöréseit nem tudták visszaverni, az Arany Horda megszállta Tebrizt. A bagdadi Dzsalaridák Észak-Irán irányában hódítottak, de a türkmén törzsszövetség, a síita Karakojunlu („Fekete Ürü”) és a szunnita Akkojunlu („Fehér Ürü”) ellenállása megtörte lendületüket. Kelet-Iránban a Mutaffaridák vették át a hatalmat, akik Sirázig, Iszfahánig nyomultak előre. Udvarukban a perzsa költészet legnagyobb mestere, Muhammad Samszaddín, azaz Háfiz alkotott, aki misztikus költeményeivel beírta magát a világirodalomba.

Az Ilhánok bukásával a nekik súlyos adót fizető, de viszonylagos békében regnáló Rúmi Szeldzsukok napjai is leáldoztak. Területüket különböző kóborló türk népcsoportok vették át, akik harcias magatartásukkal anarchiába süllyesztették a térséget. Ezeket fogta össze egy Oszmán nevű vezér, aki kihasználva stratégiai helyzetét, a Bizánci Birodalom szomszédságában fokozatos hatalmi pozícióra tett szert. Lassan formálódott egy új, erős központi hatalom, amely a 14–15. század során az egyik legnagyobb, de mindenképpen a legtovább fennálló iszlám birodalommá fejlődött, és amely a legnagyobb hatású volt a későbbi európai politika történetére: az Oszmán Birodalom.

Uralkodók

[szerkesztés]
Uralkodó
Születési idő
Halálozási idő
Élethossz
Uralkodási idő
Uralkodási évek
Megjegyzés
Hülegü kán 1217 1265. február 8. 48 év ilhán: 12611265 4 év  
Abáká kán 1234 februárja 1282. április 1. 48 év ilhán: 12651282 17 év  
Ahmad Tegüder 1247 1284. augusztus 10. 37 év ilhán: 12821284 2 év  
Argún kán 1258 1291. március 7. 33 év ilhán: 12841291 7 év  
Gajhátú kán 1271 1295. március 24. 24 év ilhán: 12911295 4 év  
Bájdú kán 1256 1295. október 5. 39 év ilhán: 12951295 1 év  
(Mahmúd) Gázán 1271. november 5. 1304. május 11. 33 év ilhán: 12951304 9 év  
Öldzsejtü (Mohamed) 1282. március 24. 1316. december 16. 34 év ilhán: 13041316 12 év  
Abu Szaid 1305. június 2. 1335. december 1. 30 év ilhán: 13161335 19 év  
Árpa Ke'ün ? 1336. május 15. ? ilhán: 13351336 1 év  
Múszá ? 1337 ? ilhán: 13361337 1 év  
Mohamed ? 1338 júliusa ? ilhán: 13361338 2 év  
Szati bég Hatun ? 1345 után ? ilhán: 13381339 1 év  Öldzsejtü leánya és Árpa Ke'ün felesége
Dzsahán Temür ? 1340 ? ilhán: 13391340 1 év  
Abu Szaid ? 1343 ? ilhán: 13391343 4 év  
1343 után az Ilhán állam részfejedelemségekre oszlik.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Burchard Brentjes Izmael fiai 107. o.
  2. Jelenleg Észak-Irán, Kelet-Azerbajdzsán tartomány
  3. . Mire megérkeztek, Argún kán meghalt.
  4. Burchard Brentjes Izmael fiai 110. o.
  5. A Tigrist kínai mérnökök tervei alapján szabályozták
  6. Sheila Blair, Jonathan Bloom Iszlám művészet és építészet 390. o.

Források

[szerkesztés]
  • Brentjes, Burchard. Izmael fiai. Budapest: Kossuth (1986). ISBN 963-09-2759-4 
  • Iszlám művészet és építészet, Peter Ferienabend (ed.), Budapest: Vince (2005. november 12.). ISBN 963-9552-61-5 

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]