Edward Said

Edward Said
Plakát Edward Said arcképével
Született	1935. november 1.[1][2][3][4][5] Jeruzsálem[6]
Elhunyt	2003. szeptember 25. (67 évesen)[7][2][8] 2003. szeptember 24. (67 évesen)[9][10] New York[11]
Állampolgársága	amerikai Palesztin Mandátum
Házastársa	Mariam C. Said Maire Jaanus (1962–1970)[12]
Gyermekei	Najla Said
Foglalkozása	író irodalomkritikus újságíró filozófus zenetudós politológus fordító kutató
Iskolái	Harvard Egyetem Princetoni Egyetem Northfield Mount Hermon School Victoria College St. George's School, Jerusalem
Kitüntetései	Guggenheim-ösztöndíj (1972)[13] Messenger Lectures (1986) Amerikai Könyvdíj (1996) International Nonino Prize (1998) Anisfield-Wolf Book Awards (2000) Princess of Asturias Award for Concord (2002)
Halál oka	leukémia
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Edward Said témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Edward Said (arabul: إدوارد وديع سعيد, Idwārd Wadīʿ Saʿīd) (Jeruzsálem, 1935. november 1. – New York, 2003. szeptember 25.) palesztin származású amerikai publicista, az angol és összehasonlító irodalom professzora a Columbia Egyetemen. Írói munkássága az évek során egyre inkább politikai színezetűvé vált. Széles körben ismertté nem irodalmi munkássága, hanem az 1978-ban megjelent Orientalizmus című könyve révén vált. Fő műve sokak szerint a posztkolonializmus mint diszciplína alapötletéül szolgál, ezért egyesek Saidot ismerik el a tudományterület alapító atyjaként. Robert Young a posztkolonializmus „szentháromságaként” aposztrofálja a három legkiemelkedőbb szerzőt, akik ezt a diszciplínát felvirágoztatták: Edward Saidot, Homi Bhabhát és Gayatri Spivakot. Hármuk közül minden kétséget kizáróan Said a legkevésbé tudományoskodó, a legkevésbé absztrakt, a legkönnyebben megközelíthető egyéniség.^[14]

1935-ben született Nyugat-Jeruzsálemben egy középosztálybeli keresztény arab családból: apai nagyapja baptista lelkész volt, apja családja pedig anglikán (vagyis vallásilag is a kisebbség kisebbségéhez tartozott). Said az angol irányítású Victoria College-ben tanult, ahonnan rossz magaviselete miatt eltanácsolták, s ezután 1951-ben az Egyesült Államokba küldték, ahol először a massachussettsi bentlakásos Northfield Mount Hermon Schoolban fejezte be középiskolai tanulmányait, aztán a Princeton Egyetemen és a Harvardon tanult tovább, ahol 1964-ben doktorált. Ezután már az első évben tanítani kezdett a Columbia Egyetemen, ahol néhány év múlva az angol nyelv és összehasonlító irodalom professzora lett. 2003. szeptember 25-én halt meg leukémiában.

Said életútjáról első kézből tájékozódhatunk: miután az 1990-es évek elején kiderült, hogy leukémiában szenved, 1994-ben hozzákezdett élete első részének személyes hangú feldolgozásához (Out of Place. A Memoir. London, Granta Books, 1999).

"A Kitaszítva (Out of Place) egy lényegében eltűnt vagy elfelejtett világ emlékezete. Néhány évvel ezelőtt egy végzetesnek tetsző orvosi diagnózisról értesültem, s ez nyomós ok volt arra, hogy egy szubjektív beszámolót hagyjak hátra az életemről, amelyet az arab világban éltem, ahol születtem és meghatározó éveimet töltöttem, s az Egyesült Államokról, ahol iskolai, kollégiumi és egyetemi éveim teltek."^[15]

Said származása és serdülőévei a többszörösen kisebbségben lévők helyzetét példázza, ami döntően meghatározta sajátos "elkötelezett kívülállását" munkásságában és későbbi életében (önálló sajátos sehova sem tartozásáról Önéletrajzán kívül számos interjúban beszél, pl. a Salusinszky Imrével vagy Eleanor Wachtellel készített beszélgetésekben^[16])

Az Orientalizmus című munkája 1978-ban jelent meg, és az elkövetkezendő húsz-huszonöt évben mintegy hatvan recenzió jelent meg csak Angliában és az USA-ban.^[17] A mű egy Bevezetőből és három hosszú fejezetből áll. A Bevezetőben fejti ki a munka vezérgondolatát: a Kelet nem "an inert fact of nature", ahogyan a Nyugat sem, hanem, idézi Vico gondolatát, földrajzilag, kulturálisan és történetileg valami "man-made". "Az orientalizmus tehát nem egyéb, mint a Kelet meghódítását, átformálását és a felette való uralom megszerzését célul kitűző nyugati viselkedésminta."^[18] Said alapvetően a Michel Foucaulttól és Antonio Gramscitól származó diskurzusról vallott vezérgondolatokból építkezik az "orientalizmus" kidolgozása során. E gondolat három alapvetésből tevődik össze:

1. a szorosan vett "tudományos" orientalisztika, a keleti stúdiumok – filológia, nyelvészeti, történeti stb. – művelése,

2. a költők, írók, filozófusok, politikai gondolkodók és a gyarmati tisztviselők Kelet-népe Aiszkhülosztól Marxig és tovább

3. a 18. sz. végétől a Keletről való gondolkodás számos intézményben művelt és terjesztett legtágabb módja^[19]

Az orientalizmusnak ez a tág meghatározása teszi lehetővé az imperializmus/gyarmatosító kapitalista Nyugat és Kelet (alapvetően a muszlim Közel-Kelet) túlpolitizált, ideológiai kapcsolatát, amelyen belül a szorosan vett tudományos orientalisztika csak néhány (politikailag elkötelezett) szereplőre redukálódik. Nyilvánvaló, hogy ez az állítás adta a legnagyobb felületet a Said orientalizmus-felfogásának bírálataihoz.

A legfontosabb volt a posztstrukturalizmus vagy posztmodernizmus szálláscsinálójának, Foucault-nak a hatása, különösen annak a hatalom és tudás elválaszthatatlan összefüggéseire és a társadalmi diskurzusra vonatkozó elemzése. Az előbbit a Felügyelet és büntetés c. munkájában így jellemzi Michel Foucault: "Ismerjük el, hogy a hatalom kitermeli a tudást (és nem egyszerűen azért részesíti előnyben, mivel a tudás kiszolgálja vagy mert hasznosságánál fogva alkalmazza), hogy hatalom és tudás közvetlenül feltételezi egymást, hogy nincs hatalmi viszony anélkül, hogy ne képződne a tudás korrektív területe, s nincs olyan tudás sem, amely ne feltételezne, egyszersmind ne képezne hatalmi viszonyokat)"^[20]

1994 után Arafat indexre tette Edward Said Palesztinával kapcsolatos műveit, noha ő maga az Orientalizmus mellett a The Question of Palestine (1979) és a Covering Islam. How the Media and the Experts Determine How We See the Rest of the World (1981) munkáit tartotta fontosnak, utólag kiderült, hogy az Orientalizmus és a Culture and Imprerialism (1993) bizonyultak igazán hatásos és időtálló műveknek. Az előbbi a 20. század utolsó két évtizedének egyik emblematikus műve lett. Ahogy R. Irwin mondta: "Az Orientalizmus nem a keleti stúdiumok története, hanem a hatalom és a tudás viszonyának bizonyos vonatkozásairól szóló rendkívül szelektív polémia"^[21] A lényeg tehát a polémia a kivételt nem ismerő negatív bírálat és nem az objektív elemzés, és ezt bizonyítja az a tény is, hogy noha a könyvről megjelent alapos bírálatokban számos lényeges hibát mutattak ki, ennek ellenére a szerző a további kiadásokban egyetlen nyilvánvaló hibát sem javított ki, ám továbbra is fenntartotta minden ellenvetését.

Said láthatóan sietve és egyhuzamban vetette papírra – ez magyarázza a sok ismétlést és azt, hogy számos adatának és állításának nem nézett utána, s így rengeteg hiba maradt a könyvben.^[22] Egyes bírálatok kifogásolták a "hatásvadász módon írt zsargon"-t, ami a posztmodern szubaltern szerzőkre, Said hű követőire, Gayatri Spivakra, Homi Bhabhára és másokra lesz később különösen jellemző.^[23]

Készült egyfajta ellenorientlizmus, amely Saidnál lényegesen objektívebben igyekszik az európai Kelet-kutatást számba venni, fölmutatva a vitathatatlan értékeket, és finom iróniával próbálja közömbösíteni az orientalizmus inkább politikai és ideológiai, és kevésbé tudományos megközelítését.^[24]

A palesztin származású professzor, Edward Said 1978-ban megjelent Orientalizmus című könyve kapcsán éles, a személyeskedésig fajuló vita bontakozott ki.^[25] Said az orientslizmus diszciplínáját az imperialista politikával, a Nyugat hatalmi érdekeivel kapcsolta össze, Bernard Lewist tartva az orientalista kaszt szóvivőjének.^[26] Lewis pontról pontra megcáfolta az általa "első számú antiorientalistának" nevezett Said állításait. A vita – amelyben egyik fél sem volt mentes a felszínességtől és a kiragadott példák alapján történt általánosításoktól – Lewis és Said között az utóbbi 2003-ban bekövetkezett haláláig sem csitult. Lewis egy, az orientalizmus első kiadása után másfél évtizeddel megjelent könyve egy részét Said bírálatának szentelte,^[27] Said pedig könyve két év múlva megjelent kiadásához írt utószavában sok oldalon át bírálta Lewist. A vita a szakértők táborát is rendkívüli módon megosztotta, egyesek kimondottan "pro-Said" és "pro-Lewis" táborokról beszélnek.^[28]

• Orientalizmus. Felsőoktatási tankönyv; ford. Péri Benedek; Európa, Bp., 2000
• Orientalizmus – részlet. Magyar Lettre Internationale. 37. szám, 2000. Nyár. Online: itt
• Daniel Barenboim–Edward W. Said: Kánon és ellenpont. Beszélgetések és írások zenéről, társadalomról; ford. Szilágyi Mihály; Európa, Bp., 2004

• A humanizmus az egyedüli védelem a barbársággal szemben. In: Eszmélet folyóirat, 60. szám (2003. tél). Online: itt
• Másként látni Amerikát. In: Eszmélet folyóirat, 58. szám (2003. nyár). Online: itt
• Hogyan talált magára Európa, miközben bekebelezte a világot. Kultúra és identitás. Magyar Lettre Internationale, 53. szám.(2004. Nyár). Online: itt
• Bevezetés a posztkoloniális diskurzusba. Magyar Lettre International. 28. szám (1998. Tavasz). Online: itt
• Világok között. Magyar Lettre Internationale, 31. szám (1998. Tél). Online: itt
• Civilizálók és civilizálandók. Magyar Lettre Internationale. 51. szám, (2003. Tél). Online: itt
• Európa nem Amerika. Magyar Lettre Internationale, 52. szám. (2004. Tavasz). Online: itt
• Joseph Conrad és az imperializmus. In: A posztmodern irodalomtudomány kialakulása; szerk. Bókay Antal, Vilcsek Béla, Szamosi Gertrud, Sári László Budapest : Osiris, 2002 p. 678-681.
• "A szöveg, a világ, a kritikus" in: Testes könyv I-II. Ictus-JATE, Szeged, 1996
• "Válasz Stanely Fish-nek" (ford. Kálmán C. György) Helikon (folyóirat, 1990–), 1992, 242. old. Online itt

• Orientalism. Western Conceptions of the Orient, New York, Pantheon Books, 1978
• The Question of Palestine (A palesztin kérdés), 1979
• Covering Islam: How the Media and the Experts Determine How We See the Rest of the World (Iszlám tudósítások), Vintage Books, 1981/1997
• The Politics of Dispossession (A jogfosztottság politikuma), 1993
• Out of Place: A Memoir, Alfred A. Knopf, 1999
• The End of the Peace Process (A békefolyamat vége), 2000
• Power, Politics, and Culture. Interviews with E. W. Said, szerk.: G. Viswanathan, Vintage Books, 2001
• Reflections on Exile and Other Essays, Cambridge, Harvard University Press, 2000

• Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon.Corvina Kiadó, Budapest, 2009
• Edward W. Said: Orientalizmus. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000
• A. Ahmad: Orientalism and After: Ambivalence and Metropolitan Location in the Work of Edward Said, in: In Theory, Verso, 1992
• W. Kennedy: Edward Said. A Critical Introduction. Cambridge, Routedge, 1999/2001
• R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007